Népek Tavasza

Nemzeti érzelmek és a Halak Neptunusz

Amikor a Neptunusz a Halakba lépett sokan, sokféle vonulatát vetítették előre, mit várhatunk ettől az állástól. Leginkább az álmok, az önzetlenség, a vallási és spirituális közösségek, a lélek ködös útjai és a gyógyszeripar voltak, azok a kulcsszavak, amik leggyakrabban előfordultak. Bennem mégis a legnagyobb nyomot egy árvácska félmondat hagyta, ami a legutóbbi Halakban jártakor történtekről szólt és inkább politikai jellegű eseményeket említett meg – ez azóta is ott motoszkál elmém bugyraiba. És igen, jól olvastátok Neptunusz és politika!

Rá kellett döbbennem, hogy nem is annyira összeférhetetlen ez a kettő, mint elsőre tűnik, de kezdjük az elején, vagyis tegyünk egy körsétát a múltba! Legutóbb a Neptunusz 1847-ben lépett be a Halakba, a következő év elején pedig forradalmi hullám söpört végig Európán (igen, ennek a részét képezte az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc is), amit Népek tavaszaként szokás emlegetni. A fellobbanó romantikus nemzeti érzelmek, tehát puskaporos hordóra ültették Európa vidékeit…

A dologhoz hozzátartozik, hogy a Népek tavaszának idején az Uránusz a Kosban volt, ami természetesen lobbanékonnyá tette az érzelmeket (és megadta azt a bizonyos szikrát, annak a bizonyos hordónak), és lám most is a Kosban forradalmárkodik az Uránusz, egy jegynyire a Halakban tobzódó Neptuntól (de a jelenről majd később). Maguk a forradalmak azonban mégsem az Uránusz Kosba lépését követően kaptak lángra, hanem bevárta a Neptunusz Halakba suhanását!

A gondolatmenetem onnan indult, hogy a Neptunuszhoz ugye a kollektív tudatalattit kötjük, ez a terület a Halakban tartózkodása alatt erősödik, vélhetően ekkor könnyebben hozzáférhető, vagy ha más nézőpontból nézzük a Halak tünékeny fátyla több mindent ereszt át a tudatalattiból a halandó elménkbe. Aztán el kellett gondolkodnom azon, hogy a nemzettudat, az egy néphez való tartozás érzése vajon a kollektív tudatalattiban lakozik-e. Kicsit elmerengtem a dolgon, majd arra jutottam, hogy ennek így abszolút lehet értelme, hiszen a család, a közösség, a város, az ország, a nemzet mind-mind olyasmi, amihez láthatatlan, megmagyarázhatatlan szálakkal is kötődünk, és a fel-felbukkanó furcsaságokra sokszor nem elég magyarázat az, hogy ebbe születtünk bele, ezt szívtuk magunkba.

Megjegyzés: Ne felejtsük el, hogy a Neptunusz létezésére az Uránusz pályájának “rendellenességei” alapján következtettek, ugyanis az Uránusz számítások szerinti és tényleges pályája között eltérések adódtak, ez arra engedett következtetni, hogy egy másik bolygó gravitációs hatása befolyásolja az Uránusz pályáját. Véleményem szerint az asztrológia által használt szimbolikus nyelvre lefordítva a két bolygó közötti gravitációs kölcsönhatás szimbolikus kölcsönhatásként is értelmezhető. Tehát példának okáért az 1848-ban tapasztaltak esetén a két bolygó kéz a kézben tevékenykedett. Vagyis a Kos Uránusz forradalmárainak akkor volt lehetősége nagy tettekre, amikor a Halak Neptunusz magával sodró, érzelem dús hangulatot teremtett, érzelmi alapot nyújtott, amelyben el tudtuk hinni, hogy az álmok (esetünkben az önálló, független Magyarország vágya) megvalósulhatnak.
Persze ez személyes feltételezésem, nyugodtan vitatkozzatok. 🙂

Be kell vallanom, hogy ez az egész téma igazából nem a múltból bukkant fel, hanem a jelen eseményei nyomán. Furcsa tendenciára lettem ugyanis figyelmes a világban. Először is kezdődött a Krím- félszigettel, és az ukrajnai orosz kisebbség komoly harcokba torkolló megmozdulásaival. Ezt követően a híreket böngészve szembetaláltam magam a skótok önállósági törekvéseivel, ami pont aktuális mivel a héten tartanak népszavazást Skócia az Egyesült Királyságtól való elszakadásáról. A következő hír, ami megütötte a fülemet az volt, hogy Székelyföld újult erővel próbálja kivívni az autonómiáját (bár már hosszú évtizedek óta szurkolunk azért, hogy végre sikerrel járjanak, mégis úgy érzem, hogy jól illeszkedik a nemzetközi események közé). Aztán Spanyolországból érkezett hír, ahol a katalánok mozgolódnak, főleg a skótok törekvésein felbuzdulva. Majd a számomra legmegdöbbentőbb egy újságíró beszámolója volt az USA (!) egyre élénkülő szeparatista mozgalmairól, illetve az elsősorban Texasban sokasodó függetlenedést pártolókról…

Én a magam részéről abszolút megdöbbentem, amikor kezdett a minta kirajzolódni előttem, aztán felmerült az elmémben az a régi félmondat, ami a Neptunusz legutóbbi Halakban tartózkodásáról írtak…

“romantikus, érzelmi hevületű, nemzeti forradalmak, Népek tavasza”

Ezek a folyamatok zavart keltenek most ugyanúgy, mint az 1800-as évek közepén, hiszen a fennálló politikai és gazdasági rendet megbontja, labilissá teszi, szélsőséges esetben káoszt is eredményezhet. Bár úgy gondolom ezúttal is az Uránusz és a Neptunusz “közös akciójáról” van szó, mégis sokat írok a Neptun számlájára. Ugyan maga a globalizálódó világ, vagyis határok elmosódása is értelmezhető neptuni analógiaként, mégis úgy gondolom, hogy önmagukban ezeket a mozgalmakat a vágyálmok, ködös, esetenként rózsaszín ködbe burkolózó célok mozgatják (szintén neptuni analógiák). Nem a puszta ész, vagy gazdasági megfontolás – ebből a tekintetből amúgy is sokszor megkérdőjelezhető az ésszerűségük – hanem az egységet megélő közösségek lelkéből fakadó törekvésekről van szó.

Most pedig mentőmellényeket nyakba húzni, mert a folytatásban a ködös filozofálgatások még ingoványosabb talaján fogunk balettozni! 😉

Miben áll tehát a nemzeti érzelmek fellobbanásának reneszánsza? A mások által uralt népek bizonyos fokú önállósodási igényének újult erővel való feltámadása? A kulcs talán ott van, hogy a Neptunusz az ego feloldásával segít közelebb kerülni egymáshoz, hogy az egységet a közösségben tapasztalhassuk meg. Na de mi jelenti az egységet, a lelkünk, a tudatalattink (Neptunusz) szerinti egységet?

Fel kell vetnem a kérdést, hogy mi lakik a lelkünkben? A lelkünkben egy egységes, homogén, globalizált világ él? Vagy közelebb áll a szívünkhöz a hazánk, a nemzetünk, a kultúra, ami úgy különböztet meg másoktól, hogy közben közelebb hoz és segít megélni az egységet a hozzánk leginkább hasonlókkal? A nemzetállam idejétmúlt romantikus elképzelés vagy olyan hagyomány, amit a szívünkben kell hordani még, ha az anyagi világban a határai le is omlottak?

Államaink neptunuszi módon olvadnak fel a globalizálódó világban, de vajon az, hogy mind földlakók vagyunk elegendő az egységhez tartozás mély – neptunuszi – módon való megéléséhez? Vagy ebben a globalizált és elidegenedő világban a nemzeti érzelmek erősítésével próbál figyelmeztetni a tudatalattink, hogy melyik az az egység, amelyhez elsősorban kötődnünk kéne?

Vagy csak ámítom magam? És ha igen, akkor melyik az ámítás? A globalizáció vagy a nemzeti közösség? Vagy a kettő közötti határvonalakat is képes feloldani a Neptunusz? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.