Való Világ 8 asztro-kérdezősködés

Mostanában sokat kísérletezek a kérdőasztrológiával, felteszek olyan kérdéseket, amikről tudom, hogy hamarosan úgyis meg fogom tudni a választ. Ezek gyakorlásnak nagyon jók, sokat tanulok abból, hogy sikerül-e értelmeznem a képletet, illetve ha nem, akkor az is nagyon hasznos, amikor utólag megpróbálom visszafejteni. Nem rég a gyakorlásnak kiváló terepe pottyant az ölembe a Való Világ legújabb szériájával.

Az első egy-két évadon kívül egyet sem láttam, ám nem rég kiugrott az ablak a hálómba, amit most nem lehet becsukni és amíg nem gyógyítja meg a szerelő bácsi, áthurcolkodtam a nappaliba, hogy ne fázzak éjszaka nyitott ablaknál, és hát ott meg ment este a tv és rákaptam a mostani szériára. Hamar rájöttem azonban, hogy a kérdő asztróhoz kiváló gyakorlási lehetőségeket kínál. Szóval arra gondoltam, hogy ezeket a kis gyakorolgatásokat veletek is megosztom. Nem ígérem, hogy minden alkalommal lesz fejtegetés, de igyekszem majd egy-két kísérletemet közzétenni. Ezzel kapcsolatban remélem nem bánjátok, de csak utólag tenném fel az elemzéseket, mert mint mondtam, azt is hasznosnak érzem, ha csak a következmények ismeretében tudom azonosítani a részleteket. Azonban teljes bejegyzéseket nem szeretnék szentelni egy-egy ilyen szárnypróbálgatásnak, így a Facebook oldalamon fogom megosztani ezeket a gondolatfoszlányokat, de ezeket ide is beszúrom, hogy meglegyenek egyben is, és ne kelljen FB-n keresgélni. 🙂


Update:

Hát az ablak meggyógyulása után már sokkal kevésbé lelkesen követtem az eseményeket, csak úgy ímmel-ámmal, kérdőképletet meg pláne nem fejtegettem, illetve a fináléban már nem akartam, tudjátok asztrológia ide meg oda, néha el kell engedni a jövőfürkészést, és át kell élni a jelent. Márpedig a finálé izgalmát szerettem volna megtartani magamnak. 🙂 A lejegyzett gondolatokat, viszont ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem, következzenek most ezek.


Az első párbajról ugyan lemaradtam, kérdést nem tettem fel, de a másodiknál már igen, ennek az eredményével kezdünk. 🙂

 

A 3. párbajon Dávid és Lóri mérkőzött meg egymással, illetve mégsem. Lássuk, hogy is volt ez…

 

Még egy párbajnál tettem fel kérdést, ez Evelin és Ati vetélkedése volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük