A tranzitok szerepe a szinasztriában
Vannak olyan dolgok, amikre nincs ráhatásunk, tehetünk bármit, változtatni nem tudunk rajta. Az életnek vannak olyan területei és vannak olyan időszakai, amik kívül esnek azon, ami felett kontrollt gyakorolhatnánk, anyagi szinten akár még értelmetlen is lehet, és csak hadarjuk a miért kezdetű kérdéseket, választ nem találva. Illetve legfeljebb egyet, ami úgy hangzik: sors.
Ez egy összetettebb bejegyzés lesz. Szokásomtól eltérően nem egy-egy részletet fogok most kiragadni és azt részletesen kifejteni, ezúttal egy komplett szinasztria elemzést készítettem, amiben nem csak a kompatibilitás kerül terítékre, de az idő spektrumában is vizsgálódunk. Szóval a tranzit-összefüggést is hozzávettem, hiszen ott van a kulcsa annak, hogy mi lett a kapcsolatból.
Remélem nem lett túl bonyolult, de mindenképpen szerettem volna kitérni az időbeliségére is, hiszen egy képlet összevetés önmagában csak annyit árul el, hogy mik az erősségek és a konfliktusos pontok, de például a mikor és miért kérdésekre önmagában nem világít rá.
Háttérsztori
Nem rég volt szerencsém(?) megismerkedni valakivel, és már maga a találkozás is kicsit elrendeltnek tűnt. Abszolút megvolt az a tipikus akarom is meg nem is érzés, ami nagyon sokszor kíséri ezeket az élethelyzeteket.
Amikor megkukkantottam a képletét egyszerűen az volt az érzésem, hogy még életemben nem láttam ilyet. Mármint, ami ennyire passzolna… sok kapcsolódás, pontos fényszögek és kompatibilitás. A találkozások során egyértelmű volt, hogy nagyon dinamikus energiaáramlás van közöttünk. (Bár a történtek tükrében lehet, ezt csak én éreztem így…)
Némi problémát okozott ugyan, hogy nincs pontos adat a születés idejére, viszont az az egy-két órás időintervallum sokat nem változtat, mert nagyon pontos bolygó kapcsolódások vannak. Ilyenkor az energiaáramlás mindenféleképpen működik, a pontos adatok (aszcendens, tengelyek és, hogy melyik bolygó melyik háznak az ura) inkább azt árnyalják, hogy hogyan is működik, miként reagálunk egymásra. Az aszcendens két jegyben is állhat, de mind a kettő esetben működik a dolog.
Szinasztria elemzés
Mentalitás
Kezdjük az összevetést ezzel, aztán majd a konkrét kapcsolódási pontokat is megnézzük.
- Nos ennek a pasinak a képletében az alapot a víz elem adja, amihez jön némi föld, illetve tűz.
- Nálam a föld a domináns, némi vízzel és levegővel.
- Vagyis elemek, mentalitás szerint megvan a kompatibilitás, illetve a kiegészítés is.
Nap-Hold kapcsolatok, kettős kötés, elfogadás és támogatás
A Holdak helyzete, a Nap-Hold kapcsolatok és ezek kontextusa az egyik legfontosabb része az összevetéseknek, és ezen a ponton szinte tobzódtak a pozitív jelek.
- A Holdja nagyon szorosan együttállt a Napommal. Ez az igazi lelki kapocs, egymás érzelmi szintű megértése nagyon szoros kötelék.
- Fordítva pedig egy harmonikus (és pontos) szextillel kapcsolódott a Holdam a Napjához. Az ilyen oda-vissza kapcsot kettős kötésnek nevezzük és akár pozitívumok, akár konfliktust jeleznek, fontos kapcsolódási pontok, hiszen kölcsönösek.
- Kettős kötés volt a Napok és Jupiterek (Jupiter az elfogadás) között, vagyis a Jupiterem az ő Napjával harmonikus fényszögben állt, valamint az én Napom (illetve a Nap-Hold együttállásunk) meg volt támogatva az ő Jupitere által.
- Szintén ezt a Nap-Hold együttállást stabilizálta és támogatta mind a kettőnk harmonikusan (ide és egymáshoz is) kapcsolódó Szaturnusza.
- Megemlíteném még a Holdak helyzetét, vagyis az érzelmi kompatibilitást. A két Hold ugyan pontos fényszöggel nem kapcsolódik egymáshoz, de egyrészt elemek szerint harmonizálnak, másrészt konkrétan szemben álló jegyekben vannak, ami az egyik legjobb állás a Holdak tekintetében, mert érzelmi téren kiegészítik egymást.
Kiegészítés
A kapcsolatok esetén az oppozíciók nem feltétlenül diszharmonikus fényszögek, különösen ha a férfi-női bolygópárok alkotják, illetve ezek közül is ha ugyanazon planéták vesznek részt. Ezekben az esetekben sokkal inkább egymás kiegészítő párjaként működnek, egyrészt elemek (tehát mentalitás) szintjén harmonizálnak, másrészt ami az egyikben megvan az a másiknak nehézség, viszont együttműködve kiegyensúlyozzák egymást. (Egyébként az aszcendens-deszcendens kompatibilitás is azon alapul, hogy az összeillő ellentétek kiegészítik egymást és harmóniát teremtenek.) Hát kettőnk képlete között – a már említett Holdak mellett – a Mars és a Vénusz szintjén, valamint a Merkúroknál voltak meg az oppozíciók, bár nem minden esetben konkrét fényszögként.
- A Vénuszoknál csak jegyhelyzet alapján volt meg a kiegészítés, vagyis szembenálló jegyekben álltak.
- A két Mars egymással pont szemközt állt, összeillő ellentétek. Viszont ilyen állásban a Marsok nem csak szenvedélyesek lehetnek, de nagyon klasszul tudnak veszekedni is, bár ennek megtapasztalásáig nem jutott el a dolog. Saját tapasztalatom az, hogy kedvemre való a szemben álló Mars, szeret játszani vele a saját Marsom. 😛 😀
- Jegyhelyzet alapján a Vénuszok és a Marsok kvadrátos jegyekben voltak – bár nem volt konkrét kvadrát – ami eredményezhet konfliktust. Egyébként a Vénusz és Mars esetében az a feszültség, amit egy diszharmonikus fényszög kreál, a szexualitásban nem feltétlenül negatív.
- Ezek mellett a Merkúrok elég tágan, de egymással szemben álltak, és jól megértették egymást.
Belső minták
Nem kaptam pontos születési időt, csak időintervallumot, két jegybe is eshet az aszcendense, de igazából bármelyik is legyen a kettőből, mind a kettő esetben passzol a dolog. Ahogy említettem a szoros együttállások és pontos fényszögek miatt.
A VII. ház ura azt a belső képet jelzi, ahogy elképzeljük a párunkat. Szóval nézzük, meg tudja-e adni nekem, amire vágyom.
- Az egyik esetben az aszcendense áll abban a jegyben, amelyikben a VII. házam ura (és jó eséllyel közel is esnének egymáshoz).
- A másik esetben a születési uralkodója állt együtt a VII. házam urával.
- Bármelyik is legyen, mind a kettő esetben elmondható, hogy olyan a személye, amilyen párt szeretnék.
Fordított esetben is nagyon hasonló a helyzet. Mind a kettő fényszög nagyon pontos, és bármelyik is legyen a hetes házának ura, szintén elmondható, hogy a személyem megfelel az ő társról alkotott belső képének.
- Az egyik esetben a VII. házának ura a Merkúr, ami az aszcendensemen áll.
- A másik esetben, a Halak Holdja a VII. házának ura, ami meg a születési uralkodómmal áll együtt. (Az említett Nap-Hold együttállás.)
A belső nőképének pedig nagyjából egy az egyben megfelelek, hiszen Oroszlán Vénusza és Halak Holdja van, ezeket az energiákat szépen hozza az Oroszlán aszcendensem és a Halak születési uralkodóm.
Istenek rovása
Praktizáló asztrológusok biztos sok szép összeilléssel találkoznak, szóval nem tudom, amit itt felvázoltam mennyire tartozik ebbe a kategóriába. Ami engem illet, a magam részéről csak kapkodtam a fejemet, hogy itt mik vannak… megfelelések, elfogadás (Jupiter) és stabilizáló kötés (Szaturnusz), lelki kapcsolat (Nap-Hold) és még a szexualitás is ígéretes (Vénusz-Mars).
Ám nem kizárólag harmonikus fényszögeink voltak, kvadrátok is felbukkantak, a diszharmonikus fényszögek egyetlen összevetés során sem úszhatóak meg, ráadásul nem is feltétlenül jó, ha hiányoznak. Aggasztónak találtam például, hogy volt egy T-kvadrátunk, amit veszekedős konstellációnak mondanék, de ennek bőven túl kevés ideje volt kibontakozni, szóval nyilatkozni nem tudok. Összességében azt gondoltam, a gyümölcsözést ígérő jelek túlsúlyban vannak. De úgy tűnik, közben néhány dolog felett elsiklottam… Szóval túl szép is lett volna… Az nem is én lettem volna… Ígéretes kapcsolat-bimbó volt, de az istenek máshogy ítéltek! De mielőtt megnéznénk tulajdonképpen mi döntött a kérdésben, nézzük meg a transzcendens bolygókat, mert nagyon jól rímeltek az általuk jelzett dolgok a történtekre.
Neptunuszi illúziók
A Neptunusza kvadrátban állt a Holdammal, ami egy elég kellemetlen ítélet. Az én érzelmeimnek végső soron itt megtévesztés és illúziók jutottak osztályrészül. (Lehet csak emiatt láttam az összevetést olyan rózsaszínnek?) Még ha nem is szándékosan tette, de megtévesztett. Klasszikus neptunuszi folyamat: elbűvölt, aztán csalódást okozott.
Uránuszi robbanás
Azzal kezdtem, hogy Nap-Hold együttállásunk van, amit a Szaturnusz és a Jupiter harmonikus fényszöggel támogat. Hát igen ám, csakhogy a legszebb ponton gondolta az Uránusz máshogy a dolgot. A Nap-Hold együttállásunkat támadta egy feszült kvadráttal. Az Uránuszt szikrának szoktam nevezni, ami önmagában lehet mind pozitív, mind negatív. Ám egy kvadrát esetében ez inkább negatív szikrát fog hányni.
Az optimizmusomat mind a két pontnál azzal támasztottam alá, hogy ezekhez a kvadrátokhoz harmonikus fényszögek is kapcsolódnak, amik levezetik vagy legalábbis enyhítik a feszültséget. Na de kérdéses, hogy aki bekerül a Neptunusz bűvkörébe az képes-e reálisan látni a helyzetét. 😛
Folyamatok
Még az események lefolyása is rímel erre két említett momentumra. Nem tartott sokáig a randizgatás, de nagyon jól működtünk együtt, beindultak az energiák, szóval amiket az elején leírtam pozitív aspektusokat, azt a tapasztalatok is alátámasztják. Az anyagi szint passzolt. Ahogyan a transzcendens bolygók is. Ugyanis nem tisztázta, konkrétan milyen helyzetben is van, vagyis megtévesztett (Neptunusz), ha tudtam volna a teljes sztorit már az elején, teljesen máshogy állok hozzá, és ez bizony az érzelmeimen csattant (kvadrátban a Holdam). Másrészt a be nem vallott dolgok hozták a váratlan fordulatokat és itt tudott robbantott az Uránusz.
Saját isteneim rovása
A saját külső bolygóim inkább támogatóan vettek részt a kapcsolatban, tehát valószínű nem véletlen, hogy nem rajtam múlt. Példának okáért az én Uránuszom és Neptunuszom szextillel támogatta azt a Nap-Hold együttállást. Itt akár mehetett is volna a szkanderezés, ki az erősebb, szétforgácsolnak a konfliktusok vagy megszilárdulnak a kötelékek. Meg hát ezek mellett sem mondom azt, hogy esélytelen lett volna a dolog, mert a pontos fényszögek és kapcsolódási pontok akármilyenek is, kötelékek. Ebben a kérdésben viszont az aktuális időminőség volt meghatározó. Akármilyen is egy szinasztria, a Szaturnusztól tudjuk, hogy mindennek megvan a maga ideje, és esetünkben az aktuális időben ez tudott megvalósulni, mert…
Időbeliség és Szaturnusz tranzit
… van, amit meg kell élnünk, akár akarjuk, akár nem, és a tranzitok mutatják meg, hogy mire van lehetőség adott időben. És ezen a ponton most az egész bejegyzés létjogosultságát megkérdőjelezem kicsit, mert ugye szinasztriát akkor készítünk, ha van apropója, ebben ez határeset. Kicsit olyanok a tranzitokhoz kötődő kapcsolatok, mint a csali a horgon. Nyilván csak olyanra harap rá az ember, ami betalál. Ezért kaptam egy embert, aki betalált, és ez látszik az összevetésben is. Aztán lelépett, hogy kellőképpen meg tudjon kínozni a Szaturnusz. Bármi is alakulhatott volna ki, azt felülírta az aktuális időminőség. Egy Szaturnusz kvadrát pedig nem lesz kedves.
Azért tett rám hatást ez a ki nem bontakozó kapcsolat, mert hangsúlyt adott neki a Szaturnusz. Éppen a Holdamat érintette a Nyilasban járó Szaturnusz, mégpedig egy kvadráttal. Ez a tranzit érzelmi szinten korlátoz, amihez jól passzol egy visszautasítás (Szaturnusz) érzelmi (Hold) téren. Szóval ilyen időminőségben eleve problémás egy szerelem kibontakozására. Itt utalnék vissza a “csalira” ugyanis egy akármilyen figura nem lesz a célnak megfelelő.
És még csak azt sem mondom, hogy nagyon nagy dolog volt és földhöz vágott, olyan rövid idő volt az. Csak jó lett volna… nem is tudom… érezni… Még csak nem is igazán ő hiányzik, hanem az érzés, annak a hiánya fáj. Persze amikor a Szaturnusz kvadrátolja az ember Holdját, az az időszak nem arról fog szólni, hogy elmerülhetünk az érzelmekben. Ellenben az érzelmi sivárság “szabadon” választható.
Érdekesség, hogy az első egzakt tranzit még az első randink előtt volt, már ismertük egymást, de ott megakadt az ismerkedési folyamatunk, akkor úgy tűnt, végül nem is lesz randevú. Nem is értettem igazán, miért esett olyan rosszul, mert ugyan felkeltette az érdeklődésemet, de csak némi beszélgetés történt addig, semmi komoly, mégis nagyon kellemetlenül érintett. Aztán nem sokkal később – megint a váratlan fordulat – ismét jelentkezett, és mégis sor került a randevúra, majd alakulgatni kezdett valami közöttünk.
Itt látszik nagyon, hogy egy tranzit az egy folyamat és egy egész időszakot jelent, nem csak arról szól, hogy az egzakt találkozás hoz valami fordulatot – bár sokszor ott jönnek a fordulópontok – az egész időszak egyben értelmezendő. Ahogy itt is, nem az első egzakt tranzit számított igazán, hanem a folyamat, amit elindított. Az első egzakt tranzitnál megakadtak a dolgok, de csak később kaptam meg az igazi visszautasítást (Szaturnusz). Az érzések, amiket akkor hozott fel a Szaturnusz, pedig azóta is jellemzik a folyamatot.
A tranzit teljes időszaka még nem ért véget, az irányváltás és az utolsó egzakt fényszög még hátra van. Pedig már igazán szeretnék felszabadulni a sivár érzelemvilág korlátjai alól. De addig is marad a Szaturnusz kerítése, amit rágcsálhatok, hátha jégkirálynővé válok tőle.
Néha azért elgondolkodom rajta, mi lett volna ha… ha nincs szaturnuszi korlát… ha megélhetem azokat az érzéseket… ha nem visszautasítás jut osztályrészemül (megint)… ha nem egy Bak Szaturnusz lenne a hetes házam ura, ami hideg és kemény mint a csupasz szikla… És néha elgondolkodom, mi lenne, ha a Szaturnusz súlya alatt időközben nem válnék én magam is ugyanolyan keménnyé és szigorúvá…