Táncban a Szaturnusszal – 4. rész

Tranzit Szaturnusz trigonnal érinti az Azscendenst

Tranzit Szaturnusz trigont vet az Aszcendensre

Elérkeztünk a Szaturnusz aszcendensemet érintő tranzitjainak utolsó részéhez. Legalábbis, míg meg nem élem a következőt, amikor is a deszcendensemen fog trónolni (szó szerint, mert a Vízöntőben uralomban lesz), ám addig van még pár évem, szóval arra a mesére még várhattok. 😛 Ám most következzen az, hogyan életem meg a Szaturnusz trigonját, ami nagyjából egy teljes évet ölelt fel az életemből. Na vágjunk is bele! 😉

Ha még nem olvastad akkor érdemes előbb a sorozat bevezető részét átfutni, ahol felvázoltam, hogy az azscendensemet érintő Szaturnusz tranzitoknak mik az általános jellemzői. Ezt a bejegyzést itt találod: Táncban a Szaturnusszal – bevezető rész

A tranzit előszele

Hónapokon keresztül hatalmas lelkesedéssel és várakozással készültem a saját vállalkozásom beindítására, de ekkor megrekedni látszottak a folyamatok. Felmerült néhány olyan probléma, amire nem számítottam, de kerestem a megoldási lehetőségeket, bár kezdett aggasztani a helyzet. Eleinte emiatt lettem levert, a kedvemet szegte, de idővel egyre általánosabb lett a levertségem.

Megjelent a Szaturnuszi gátlás, vagyis a visszafogást generáló jelleg. Elillant az önbizalmam, levert és kedvetlen lettem, úgy éreztem nagy rajtam a nyomás (depresszív jelleggel), összességében pedig fáradtnak éreztem magam, semmihez sem volt kedvem igazán. (Amihez lett volna, az a vállalkozásom kapcsán a fáradhatatlan munka, ami meg nem akart megvalósulni.)

A párkapcsolatomat illetőn is, úgy éreztem elfáradtam. Láttam, hogy problémák vannak, de nem volt elég erőm foglalkozni velük, elodázgattam a megbeszéléseket, nem volt kedvem és lelkierőm hozzá. Belefáradtam. Belefáradtam, hogy nem működik. És már nem volt erőm, plusz energiát beletenni azért, hogy erőlködve menjen a dolog. Rossz kedvű voltam, levert, és arra vágytam, hogy egy kicsit törődjenek velem. Féltem, hogy amin már vagy egy éve dolgozok ( a tervezett vállalkozás) nem tud elindulni. Támogatásra vágytam, helyette azt láttam, hogy ez a kapcsolat csak még több energiát követel tőlem, és olyan elvárásokat támaszt, amiknek nem tudok megfelelni. Eddig bírtam, bele tudtam tenni eleget ahhoz, hogy valahogy elrobogjon. De elfáradtam, már nem bírtam, tehernek éreztem. Érzelmileg nem kaptam eleget a kedvesemtől, miközben folyton úgy éreztem, hogy nem vagyok elég jó, nem tudok megfelelni a másiknak, és ezzel már nem tudtam mit kezdeni.

Közben legalább fizikailag összekaptam magam. Eldöntöttem, hogy beiktatom a minden napos mozgást, és ehhez szigorúan tartottam magam. Viszont eleinte nem bírtam még sokat, a 15 perc torna is bőven elég volt, de szorgalmas és kitartó maradtam. A változás nagyon lassú volt, szinte percről percre toltam ki azt, amennyit meg bírtam csinálni. Életemben először kezdtem futni. Elsőre talán 200 m-t tudtam megtenni, de nagyon jól esett, aztán fokozatosan bővítettem a távot. A “csak még a következő fáig” volt a módszerem. Egy jó ideig pedig megelégedtem a közeli patakpart 400 m-es távjával kutyasétáltatás közben.

Első egzakt fényszög

Az volta gyújtópont, amikor elérte a tranzit Szaturnusz az aszcendensemet. Pontosan aznap szakítottunk, ez pedig egy sor folyamatot indított be. Maga a szakítás nem volt elhúzódó folyamat, ott helyben nem igazán tudtam mit mondani, de pár nap múlva leültünk megbeszélni a dolgainkat, majd elbúcsúztunk, és ennyi.

Nagyon sokat kaptam attól a kapcsolattól, elsősorban azt, hogy milyen párkapcsolatot akarok, mert rengetek olyan pozitívumot tudok felsorolni, amit ezeknek az években tapasztaltam. Megtanította ez a kapcsolat azt, hogy milyen alapokra lehet stabilan építkezni, lényegében mintát adott a saját Bak Szaturnuszomról (a hetes házam ura). De lejárt az ideje. (idő – Szaturnusz analógia)

Viszont nem illettünk össze, jól elvoltunk, de nem volt olyan igazi. Együtt tudtunk működni, mert tiszteletben tartottuk egymást, de nem tudtuk azt adni a másiknak, amire igazán vágyott. És ahogy a felvezetőben írtam, eddigre én is elfáradtam.

A végére már nyomasztó volt a kapcsolat, mert nem tudta megadni azt, amire vágytam, és én sem tudtam megadni azt, amire ő vágyott. A Bak Szaturnuszomra vágytam, de ő nem tudott az lenni, ő is másra vágyott, de én csak egy Halak Nap tudtam lenni.

Első egzakt fényszög utáni szakasz

Szakítás és felszabadulás

A szakítás sok mindent felszakított bennem, de egyben meg is könnyebbültem. Végre szembe nézhettem azzal, hogy mire vágyom valójában. Végre szabadon lehettem önmagam, anélkül, hogy azt érezném, hogy ez nem megfelelő.

A sorozat előző részében már említettem, hogy kialakítottam egy “gyakorlati útmutatót” szakítás esetére. Ekkor ismét elővettem és tudatosan kezdtem feldolgozni a fájdalmat, leszámoltam az illúziókkal, levontam a tanulságokat.

Elvesztettem magam mellől a Szaturnuszomat (VII. ház ura), legalábbis azt, aki addig próbált az lenni, ezért tudtam, fontos, hogy magamban is megtaláljam. Szintén nagyon tudatosan kezdtem odafigyelni, hogy vigyek egyfajta rendszert a napjaimba, meglegyen az életem struktúrája. Féltem, ha elhagyom magam, becsavarodok, főleg, hogy otthonról dolgoztam. Ezért különösen a kezdeti időkben részletesen megterveztem a heteimet, mindenféle programot találtam ki, hogy kimozduljak és igyekeztem minél szigorúbban tartani magam a tervhez. Volt ebben nagyon sok vonalasság, meg egy kicsi megrögzöttség, de jól esett.

A korábbi egy évben annyira a vállalkozásra koncentráltam, hogy magamról szinte teljesen meg is feledkeztem. Ráébredtem, mennyire elhanyagoltam magam. Részben a külsőmet is, hiszen majd minden pénzemet a vállalkozásra tettem félre, közben alig költöttem magamra, és nem is figyeltem arra, hogy csinosan öltözködjek. A saját hóbortjaimra, hobbijaimra se fordítottam sokat, elvoltam a saját kis világomban. Amíg párkapcsolatban voltam sok barátommal is megszakadt a kapcsolatom, és ebben volt némi szándékosság, mert nagyon sok fiú barátom volt, és nem tudtam mennyire nézné ezt jó szemmel a kedvesem, ezért inkább hagytam elsikkadni a kapcsolatokat. De rájöttem, hogy tennem kell magamért.

Persze érdeklődésemből adódóan nagyon sok olyan előadásra jutottam el, ami sokat segített az önismeretben és a fejlődésben. Magamra koncentráltam, és nagyon jól esett. Itt jön be az aszcendens, ugyanis a Szaturnusz arra ösztönzött, hogy vizsgáljam felül magam, nézzek szembe önmagammal, vállaljak felelősséget saját magamért, a korábbi döntéseimért, és végeredményben ezáltal váljak érettebbé. Ez lett a kapaszkodóm, és megadtam magamnak azt a törődést, amit a korábbi kapcsolatomban nem kaptam meg. Kezdtem sokkal racionálisabban látni saját magamat. Magabiztosabb lettem, már tudtam, hogy mit akarok, és hittem benne, hogy el is tudom érni. Magamra találtam, és talán életemben először, őszintén éreztem magam felnőtt nőnek.

Csupán néhány hét kellett, hogy a szakítás fájdalmának feldolgozási folyamata mellett is erőre kapjak és jól érezzem magam. Még ha volt is mögötte fájdalom, de hát egy nyolcadik házas születési uralkodóval, ebből én könnyen merítek erőt. A szakítás felébresztett, magamra találtam. És iszonyú jól éreztem magam ebben a szituációban, sírtam és nevettem, mindkettőt szívből. Őszinte voltam és felszabadult, vállaltam magam, és az érzéseim. (Szaturusz – felelősségvállalás)

Vállalkozás és szaturnuszi korlátok

Ezen a fronton már korántsem alakultak olyan pozitívan a dolgok. Egyre világosabban kezdett látszani, hogy olyan akadályok kerültek elém, amik jelenleg nem áthidalhatóak. De nem akartam elengedni, görcsösen ragaszkodtam a tervemhez, miközben fogalmam sem volt, hogyan tudnám megoldani a helyzetet.

Sport és testedzés

A kondim szépem fejlődött, az izmaim újra megtanultak dolgozni, egyre jobban mentek az edzések, és ezt kihasználva sokszor a sportba menekültem. Egyfajta feszültséglevezető lett a mindennapos tornázás, és hasznomra vált az “akkor is megmutatom, hogy meg tudom csinálni” hozzáállás. Bár nem tagadom, előfordult, hogy bőgve nyomtam a tornát. De akkor se álltam le. Úgy éreztem, ha a testem képes erre, akkor a lelkemnek is ki kell bírnia a szenvedést. Egy idő után ha előjöttek a negatív érzések, inkább vettem elő egy kemény edzésvideót meg a jógamatracomat, mint a naplómat.

Retrográd időszak

Időközben a Szaturnusz retrográdba fordult. Ez már egy sokkal csendesebb időszak volt, bár belül javában zajlottak a folyamatok. Eddigre a nehezén már túl voltam, nagy vonalakban a helyére tettem a korábbi kapcsolatom, és optimistán tekintettem a jövőre. Viszont a retrográd időszak alatt mozaikszerűen fel-felbukkantak momentumok az együtt töltött évekből, amik olykor elég fájdalmas felismeréseket tartogattak.

A visszaemlékezések során szembenéztem a saját hibáimmal, amiket elkövettem. Ahol úgy éreztem, ott elkezdtem változtatni magamon, vagy mindenesetre elraktároztam, hogy erre figyelnem kell majd. Szembenéztem a saját felelősségemmel, és láttam a másik oldalét is, de nem ostoroztam senkit. Olykor csak egy nagy sóhajjal annyit tudtam mondani, hát ez így alakult. Nem hárítottam, de amin nem lehet változtatni azon felesleges rágódni. Törekedtem az elengedésre és a megbocsátásra, valamint igyekeztem tanulni a hibáimból.

Sok régi barátommal újra felvettük a kapcsolatot, és magam is meglepődtem, hogy ezek örömteli újra találkozások voltak, neheztelések nélkül. Hát végülis valószínű, értik a Vízöntő hajlamom, hogy olykor eltűnök, de aztán felbukkanok, hogy mindent ugyanonnan folytassunk. 😀

Továbbra is figyeltem, hogy eljárkáljak otthonról, de már nem éreztem akkora szükségét, nem voltam már magammal annyira szigorú. Sőt, volt, hogy sokkal inkább vágytam az elszigetelődésre. Azért mégiscsak egy Szaturnusz tranzitról van szó, és van az úgy, hogy egyedüllétre ösztönöz.

Második egzakt trigon

A retrográd időszak alatt a második egzakt trigon idején párszor felmerült bennem, hogy vajon tényleg helyes volt-e a szétválás. Ha újra próbálnánk, akkor mi az amit fel kéne vállalni, mire kéne odafigyelni és min kéne változtatni. De összességében mindig arra jutottam, hogy a szakítás volt a jó döntés, és minden úgy van jól, ahogy van. Mégis ezek a gondolatmenetek is szolgáltak tanulsággal.

A vállalkozáson is sokat agyaltam, újragondoltam sok mindent, de nem jutottam még megoldásra. Folyton azon agyaltam, ha feladom az meghátrálás vagy felelősségteljes döntés? Vagy ez csak egyszerűen megint egy szaturnuszi megtagadás? Nem tettem le róla, de az akadályok miatt pihenőpályára állítottam. Úgy éreztem, most egyébként is magamra kell koncentrálnom, megvár a végleges döntés. Közben egy másik elgondolás is formálódni kezdett a fejemben, ami ugyan sok-sok munkával jár, de jelen körülmények között is megvalósítható lenne.

Továbbra is rendszeresen edzettem, de már nem menekültem a sportba, ám ekkoriban csináltam a legkeményebb edzéseimet. Ezzel együtt bejött a fogyás is a Szaturnusszal, hiszen a sok edzés miatt nem csak formás és szálkás lettem, de egyre szikárabb is. Amúgy sincs sok zsírszövetem, de még a maradék is eltűnt. Kilóban lehet nem lettem kevesebb, és még ha formásan is, de véznább lettem. A lapos, kockás has mégsem néz ki olyan jól…

A retrográd időszak vége már nagyon nyomasztó volt! Felidéződött a folyamat előzménye, amikor fáradtnak és erőtlennek éreztem magam, aki nem tud megküzdeni a terhekkel. Csak most pluszban hozzájött, hogy egyedül vagyok és magányos, hozzáadódott a szakítás fájdalma is, ami ekkor erősen támadt fel bennem.

Újra direkt irányban váltott a Szaturnusz

Végre enyhült a nyomasztó hangulat, ismét előre indultak a dolgok. Elkezdtem rendet tenni az életemben. Sok probléma már a tranzit elején jelentkezett, de egészen eddig nem tudtam vele mit kezdeni. Minden problémánál, ami feljött fokozatosan kibontakozott valamiféle megoldás. Azt éreztem, most már tartok valamerre, és kezdett minden egyre tisztább lenni.

A sportnál visszaszorultak a nagyon kemény edzések, viszont ráálltam a mindennapos jógára. Ez sokkal testhezállóbb mozgásforma számomra. De azt nagyon is jól megjegyeztem, hogy mire képes a testem!

A szakítás és a korábbi kapcsolat egyre inkább kezdett ködbe veszni, egyre kevesebbszer jutott eszembe. Viszont egyre inkább tudatosult bennem, hogy milyen kapcsolatot szeretnék, mi az, ami fontos számomra, mi hiányzott korábban, mi az amit nem kaptam meg. Közelebb kerültem önmagamhoz, és ahhoz is, hogy tudjam milyen partnerre van szükségem.

A munka területén is változások jöttek, egy átmeneti melót is elvállaltam. Jót tett, hogy ezúttal nem otthonról kellett dolgoznom. (De azért, nem bántam, amikor letelt a megbeszélt idő, és visszaállt a rend. 😛 :D)

Utolsó egzakt trigon és lezárás

Ami a vállalkozást illeti, nehéz szívvel, de talonba került. Még nem jött el az ideje. Fájdalmas döntés volt, azóta is ott lappang a lelkemben, hogy belebuktam, még ha nem is ez történt, így érzem. Viszont a másik formálódó ötletem határozott vonalakat öltött, és a leheletnyi fellélegző szünet után, újult erővel vetettem bele magam.

Fizikai szinten leginkább az arcomon volt nyoma a változásnak, szikárabb lett, picit összeesett és kevésbé volt életteli. De nem csak a sport miatt. Oké, hogy még mindig simán elkérik a lottózóban a személyimet, de tagadhatatlanul mutatta a tükör, hogy az idő rajtam is meglátszik. (Szaturnusz – idő analógia) Az apró ránckezdeményeket csak én látom, de összességében most már szembetűnő, hogy nem olyan már a bőröm, mint húsz évesen.

Ami a korábbi kapcsolatom lezárását illeti, volt egy pont, amikor kinéztem az iroda ablakán, nagy levegőt vettem, sóhajtottam egyet… és közben rájöttem, hogy vége… Már nem fáj… Teljesen őszintén és racionálisan tudtam szemlélni az egészet, és akkor belém hasított, hogy ez már a múlt. Véget ért, és ez nagy megkönnyebbülést hozott.

Jó érzés volt, mert könnyű szívvel tudtam mesélni róla, hogy miért szerettem. Láttam, hogy mindaz, amiért vele voltam az valódi, és igaz, és én igazán értékelem őt. Talán nem illik ilyet mondani, de valamilyen szinten mindig szeretni fogom őt (ha más nem az emlékeket), tisztelni és becsülni, azért amilyen. Nem véletlenül voltam vele, és ha visszamennénk az időbe, újra őt választanám. Annak tudatában is, hogy ez lesz a vége. De a szakítás is helyes döntés volt, mert mindennek ellenére, nem illettünk össze, és az volt a tisztességes, hogy elengedjük egymást. De azt is láttam, hogy korábban mennyire nem értékeltem magamat, és mennyire kellett, hogy ez a krízis saját magam felé fordítson, és végső soron rájöhessek, hogy milyen kapcsolatot akarok igazán. Így a legjobb lezárni valamit, azzal az érzéssel, hogy minden így volt jó.

Összefoglalás:

  • A VII. ház uraként párkapcsolati fronton indította a folyamatokat a Szaturnusz. A partner játszotta a Szaturnusz szerepét a szakítással.
  • A szakítás, a kapcsolat elgyászolása és a feldolgozás a teljes időszakot dominánsan uralta.
  • A megtagadást a Szaturnusz nem csak a szakítás formájában hozta, hanem a vállalkozásomnak is STOP táblát mutatott. Továbbra sem tettem le a megvalósításról, csak még nem jött el az ideje.
  • A fizikum megint dominánsan előjött, nagyon kemény edzéseket csináltam, szorgalmasan és rendszeresen. Nagyon-nagyon szálkás lettem (aszcendensre, mint külsőre és fizikai testre gyakorolt hatás). Lefogyott az arcom, amin így jobban látszott a korom.
  • Az aszcendensemet érintő Szaturnusz a személyemre is hatással volt, újragondoltam magamat és felelősséget vállaltam magamért. Racionálisan értékelve igyekeztem a hibáimon javítani. Amin meg nem lehet változtatni, azt igyekeztem elfogadni.
  • Ne felejtsük el, hogy az aszcendens egy tengely, vagyis a deszcendensre is hatással volt a tranzit, nevezetesen önmagam megtalálása hozzásegített, hogy tudjam, milyen párkapcsolatot szeretnék.
  • A folyamat végére úgy éreztem sokat változtam, sokkal nagyobb mértékben fogadtam el magam és érettebb lettem.

Arról, hogyan éltem meg azokat az időszakokat, amikor a Szaturnusz különböző fényszögekkel érintette az Aszcendensemet egy néhány részes sorozatot készítettem. A széria összes részét itt találjátok:

One Comment on “Táncban a Szaturnusszal – 4. rész”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük