Egy rövidke kis horary szösszenetet szeretnék megosztani, ami azért is nagyon jó példa, mert felbukkannak benne érvénytelenségi jelek. Nem is ok nélkül, de pont ezért volt számomra nagyon tanulságos. Szóval lássunk is neki!
Még tavaly rendeltem egy meglepetés dobozt magamnak, és egy-két nappal az érkezés előtt tettem fel a kérdést, hogy tetszeni fog-e majd nekem. Az ilyen dobozok lényege, hogy nem tudod pontosan mi lesz benne, a különféle dobozoknál máshogy van, ennél például egy téma volt megadva (meg persze a termékvonal), ami csak sejtette, hogy mire lehet számítani.
Már korábban rendeltem hasonló dobozt, amiért teljesen odáig voltam. Ettől függetlenül a szóban forgó dobozból nem terveztem rendelni, de a korábbiról annyira lelkesen meséltem, hogy megrendelték nekem ajándékba. Az aktuális havi téma kapcsán viszont voltak fenntartásaim, de azért örömmel vettem, hogy ismét bontogathatok, mint egy kisgyerek. 😀 Az utolsó napokban pedig már izgultam rendesen, hogy vajon mi lapul majd a fedél alatt, fog-e tetszeni. Szóval rákérdeztem…
A kérdés: Elnyeri-e a tetszésem a meglepetés doboz tartalma?
A képletben két jel is volt az érvénytelenségre, de mivel két nap múlva úgyis minden kiderül, ezért mégis megskubiztam a képletet. És a dobozka megérkeztével tökéletesen érthetővé vált az üzenet, sőt még az intő jelek is!
Intő jelek
- Kései képlet: Az első intő jel az volt, hogy kései a képlet. Ugyanakkor ez alapvetően értelmezhető úgy, hogy ekkor már megvolt a doboz tartalma, ez már el volt döntve, már meg volt rendelve és ki is volt fizetve, már szállításra készen sorakoztak a dobozok; vagyis már nem volt befolyásom az eredményre. Vagyis maga a kérdés és a válasz is eldőlt már, csak még nem ismertem az eredményt.
- Szaturnusz a X. ház csúcsán. Bár átfutottam a képletet, emiatt mégis eltettem későbbre, gondoltam majd hátha utólag sikerül kideríteni a dolgot, és akár még azt is, hogy miért kaptam ezt az intő jelet.
A Szaturnusz intése
Nos, ha eltekintünk az intő jelektől, és azt nézzük milyen megközelítésből próbáltam választ kapni, hát egyből megértjük, miért is volt ott az a Szaturnusz. Nem is igazán értem milyen megfontolásból, de valamiért kapásból az 5. ház urát kerestem… Talán a meglepetés vagy az öröm miatt? Nem tudom, de még jó, hogy egy-két kósza gondolat után félre is tettem a képletet. Mert hát oké, hogy ez egy meglepetés doboz, ami vélhetőleg örömöt fog okozni, de ettől függetlenül egy olyan dolog, amiért fizettem, amit megvettem! Ez nagyjából olyan, mintha bármit rendelnék egy akármilyen webshopból!
Innen már egyből érthető, miért volt ott a Szaturnusz a X. ház csúcsán: rosszul értelmeztem volna a képletet, ezért megkaptam az intést, hogy ezt nem szabad megnéznem.
Amikor utólag elővettem a képletet, akkor már teljesen világos volt, sőt, egyből levettem, hogy mekkorát hibáztam volna! Az érdekesség, hogy mégis jól megválaszolta a képlet a kérdést, ugyanis a második ház urát nézve már teljesen passzolt a dolog az eseményekre! Szóval a helyes válasz ugyanúgy benne volt a képletben, csak mivel adott pillanatban rosszul értelmeztem volna, ezért kaptam a figyelmeztető jelet, hogy ne elemezzem a képletet.
A válasz
Leginkább az intést akartam kiemelni ebben a rövidke bejegyzésben, de gondoltam, nézzük meg a választ is.
A képlet ura
- A Skorpióban álló Jupiter, ekkor pont a 14. fokon állt, vagyis ami a méltóságokat illeti, a kérdés feltevésekor még a saját terminusában volt, de amint egy fél fokkal odébb tangózik – vagyis mire megjön a doboz – addigra már a Vénusz terminusában lesz.
A 2. ház ura, a meglepetés doboz jelölője
- A dobozt a Nyilas 13. fokán álló Vénusz jelzi.
- Ekkor még a 9. házban állt, vagyis a kérdés feltevés pillanatában még “messze” volt tőlem.
- Van saját méltósága (terminus), tehát alapvetően jó csomagot jelzett a képlet, ami megállja a helyét. Talán nem a legszuperebbet, de korrekt összeállítású meglepetést jelzett a képlet.
Tetszeni fog-e a doboz?
- Na már most, itt több dolog játszik közre, ugyanis, ahol a Jupiter, vagyis az engem jelző bolygó áll, van egy romlása a Vénusznak. Viszont ha a méltóságokra pillantunk, akkor láthatjuk, hogy éppen készül átmenni a Vénusz terminusába.
- Ott már lesz egy méltósága és egy romlása is. Ez nagyjából azt jelzi, hogy ugyan tetszeni fog a doboz (terminus miatt), de később nem nagyon fogok ügyet vetni rá. Tehát ez egy kellemes kis meglepetés lesz, ami tetszeni fog, de hosszabb távon nem fog érdekelni a dolgok, amiket tartalmaz.
És a valóság…
Így is lett. Ott akkor örömmel bontogattam, tetszett az összeállítás, ugyan nem voltam elájulva tőle (nem voltam egzaltált :D), de azért elégedett voltam. Ám amint elhasználgattam a benne lévőket, kiolvastam a könyvet stb., többet nem is foglalkoztam vele. Sőt, ha már a könyvnél tartunk, az kifejezetten az “egynek jó volt, de többet jó eséllyel elő sem veszem” kategória. Míg a korábbi hasonló dobozkámat azóta is emlegetem – ha rákérdeztem volna, ott valószínűleg uralmi vagy egzaltációs méltósággal találkoztunk volna – ezúttal csak egy kellemes élményt szerzett a dobozka.