Chiron felbukkanása

Szaturnusz tranzit a Chiron és Uranánusz fényszögön

Jó rég nem írtam rendes bejegyzést, csupán az asztronaptárakat tettem ki, és hát meg is volt az oka, hogy miért. Az elmúlt néhány év sem volt épp kellemes, de az idei eléggé feltette a habot mindarra, ami az utóbbi években történt.

Talán egy picit rendhagyó lesz ez a bejegyzés, ugyanis csak életjelet szeretnék adni, meg néhány momentumot elmesélni arról, amiben vagyok, és nem is biztos, hogy teljesen érthető lesz. Szóval, ha ködös valami, akkor elnézést.

Azért nem jelentkeztem, mert egyszerűen nem bírtam klaviatúrát ragadni. Többször megpróbáltam nekiülni, de nem ment az írás. Fájt. Nem bírtam írni. Nem értettem semmit. Csak nem akartam érezni. Egyszer már ennek a bejegyzésnek is neki kezdtem, de nem sokra jutottam. Talán azért is most jött el ennek az ideje, mert már “elengedett” a Szaturnusz. Szabad az út, bár nem érzem, hogy sok köszönet lenne benne.

Egy aktuális Szaturnusz tranzitról van szó, és először nem is igazán értettem, miért hatol ennyire az elevenembe. Vannak sebek, időnként mind sérülünk, de gyógyulunk is, idővel enyhülnek, talán be is gyógyulnak.

De vannak olyan sebek is, amik nem gyógyulnak. Amikre nincs gyógyír. Amikkel meg kell tanulni együtt élni.

Minden, amit most érzek, hogy eltörtem. Volt, hogy csak meg akartam halni. Félelmetes dolog értelmetlennek érezni az életet.

Konstellációba sétálás

A Szaturnusz ezúttal a radix Uránuszomra telepedett rá, ami egy elég pontos szextilben van a Napommal. Az Uránusz a VII. ház társura, a Nap pedig születési uralkodó, szóval a párkapcsolatok területe került fókuszba.

Ehhez még tegyünk hozzá annyit, hogy az éves szolár képletem szintén megerősíti, hogy a hetes házas témák kiemeltek lesznek, ugyanis a szolárban a Nap (ami ezúttal a szolár képlet ura is) a hetes házban van szextilben a Szaturnusszal (7. ház ura), plusz a radix Vénusz a szolár deszcendenssel áll együtt.

Persze a Szaturnusz nem feltétlenül hoz kellemes szitukat, sokkal inkább a korlátokról, keretekről, felelősségvállalásról, és igen, olykor a megtagadásról szól. Ugyanakkor párkapcsolati téren elköteleződést is hozhat, és mivel esetemben partnerként az Uránuszról van szó, éppenséggel egy Uránuszi partner vagy kapcsolat anyagi keretek közé hozása is benne lehet a pakliban. Legalábbis így spekuláltam.

Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez ennyire kemény tranzit lesz. És valószínű azért nem, mert egy elemet kihagytam a “buliból”. A Chiront. Ugyanis a Chiron szépen megbújva ott csücsül, pontosan szembe azzal az Uránusszal…

 

Ahol a gyógyíthatatlanságaink bújnak meg…

Azt hiszem, a Chiron nélkül jó eséllyel nem is láttam volna át teljesen, miért is fájt annyira. Tényleg jött egy uránuszi partner. Nem volt tökéletes, valahogy már az elején is átláttam, hogy nem passzolunk “tökéletesen”, hogy nem fog örökre szólni, de talán még életem szerelme sem lesz. Mégis sokkal jobban passzoló, érzelmileg sokkal több mindent megmozgató embereket is sokkal, de sokkal könnyebben el tudtam engedni, és helyre tudtam tenni lelkileg. Most csak azt éreztem, hogy nagyon fáj, és bármit csinálok nem javul, nem gyógyul, nem múlik, és azt éreztem ez a csalódás annyira mélyre ment, hogy örökké velem fog maradni.

A szokásos csalódás-kezelő stratégiáim ezúttal mind csődöt mondtak. Sőt, további nehézségek jelentek meg az élet számos más területén. Egzisztenciálisan is nehéz helyzetbe kerültem, az eddigi terveim és mindaz amin évekig dolgoztam teljesen megfeneklettek, elvesztettem a jövőképem. A legfájóbb mégis a barátok eltűnése volt. Szépen kikoptak mellőlem a barátaim, vagyis mindennek a tetejébe még azzal is szembesülni kényszerültem, hogy amikor a leginkább szükségem lenne támogatásra, akkor nincs ott senki. Csak hogy egyértelmű legyen, tizen-sok-éves, sokat megélt barátságokat kellett elengednem.

Persze ezek valamilyen szinten kapcsolódnak a hetes ház és az Uránuszom témáihoz, hiszen a hetes ház a külvilágunk is, a tükör, amit tart pedig nem korlátozódik csak a párunkra, tulajdonképpen az egész világ egy tükör. És ez nekem most azt tükrözte, hogy teljesen egyedül vagy, értéktelen vagy és nem számítasz senkinek.

Valamint az Uránusz témái a függetlenség másoktól, a saját utunk járása, a szabadság. Ugyanakkor nem gondolom, hogy ez lett volna a lecke, hiszen egyébként is elég független teremtés vagyok, és rengeteget jövök-megyek egyedül a világban, járom a saját utamat. (Mégiscsak ott az a születési uralkodómra vetett Uránusz szextil a radixomban!) Nem gondolnám, hogy támaszkodom és függök ezekben a kapcsolataimban.

Nem azt éreztem, hogy egyedül is meg kell állnom a lábamon, vagy hogy boldoguljak így is. Hanem azt, hogy képes vagyok a saját utamat járni, de mégis mi értelme, ha mindezt nem oszthatom meg másokkal? Itt a magányon van a hangsúly, a “nem kellek senkinek”, nincs rám szüksége senkinek, még egy laza esti kiruccanásra sem jutok eszébe senkinek.

És ez az egész téma nem a tranzitról szól, csupán előhozta ezt a Chiron miatt. Mert itt vannak a hurcibált sebeim. A Rák egyik témája, hogy azt szeretné, ha szükség lenne rá, ez hozzá tartozik az érzelmi jólétéhez és biztonságához. A Rákban álló Chiron pedig azt jelenti, hogy pont itt kaptunk gyógyíthatatlan sebzést.

A depresszió és levertség egy Szaturnusz tranzit “természetes” velejárói is lehetnek. De nem ez volt életem első Szaturnusz tranzitja, ez most sokkal, de sokkal mélyebb volt.

Megtagadás és depresszió, levertség, visszautasítás, elengedés, gyász, szerelmi csalódás, elhagyatottság, értéktelenség. Ezek egyike sem olyan, amivel ne küzdöttem volna már meg párszor. De most hetekig, hónapokig nem jutottam dűlőre azon, ezúttal miért nem sikerül, miért fáj még mindig ugyanúgy. Miközben csak egymást tetézték az újabb problémák.

Nem voltak válaszaim, nem volt értelme semminek. Csak fájt. És ezen semmi nem segített. Megtettem mindent magamért, amit tehettem, és ami máskor működni szokott, vagy legalábbis segíteni. És igen, sokszor éreztem is, hogy segít. Nálam a tánc szinte terápiás eszköz, megragadtam hát minden alkalmat, amit csak tudtam. Balett, improvizációs tánc, lélektánc, szabad táncos tudatos buli, meditációs tánc, és rendszeres esti tevékenységgé vált, hogy lekapcsoltam a fényeket és csak átadtam magam a zenének. Amíg ott voltam, csináltam addig jó volt. De amint kiléptem a teremből, újból arculcsapott minden érzelem. A meditációs és lélektáncokat meg hagyjuk is, ott is csak a fájdalom áramlását éreztem magamban.

Időbe telt, mire leesett, hogy mindez nem csupán egy Szaturnusz tranzit, mert ott van az a Chiron. A Szaturnusz “csak” megnyitotta a kaput a gyógyíthatatlan sebeknek.

 

Mit csinál a kentaur?

Emlékeztek, azzal kezdtem, hogy már az elején sem éreztem, hogy ő lenne életem szerelme. De attól még most Ő volt az Uránuszom, a párom, és ez a kapcsolat akár az anyagi világban is manifesztálódhatott volna. Csakhogy ott a radixban az a Chiron, vagyis az én Uránuszi típusú kapcsolatom sérült, úgy általánosságba véve. Talán nem is csoda, hogy életem nagy csalódásai mind uránuszi partnerekhez kötődnek.

Eddig nem tudatosult bennem, hogy mit jelent ott az a Chiron. Most már azt hiszem, kezdem kapizsgálni, csak közben egy kicsit elvesztettem a hitem. Mindig is egy optimista Oroszlán voltam, nem néztem a súlyt és a kihívást, fejjel nekimentem, mert mindig bíztam az életben és abban, hogy bírni fogom a terhet, bármit hozzon is az élet, még akkor is ha fájni fog, de erősebben jövök ki belőle. Ha nehézséggel, akár fájdalmas helyzetekkel kerültem szembe (amiben nem volt hiány, mégiscsak a 8. házban van a születési uralkodóm), mindig úgy álltam hozzá, hogy ez egy lecke, amivel előrébb jutok, valami, amit meg kell tapasztalnom, hogy ezáltal váljak többé.

Részben ez vonzott az asztrológiában is, mert remekül világít rá, hogy mikor mi a “feladat”, a tanulnivaló, az asztrológia mindig segített, hogy a mélységeibe lássak, megértsem az eseményeket. Mindig segített túljutni, feldolgozni, ha láttam az értelmét.

De mit lehet tenni, ha nincs célja, nincs értelme, csak van és kész?

Nagy utat tettem meg az évek során, sokat fejlődtem. Volt idő, hogy büszke voltam ezért magamra, máskor meg csak az élet természetes részének tekintettem. De mi értelme az egésznek, ha minden igyekezetem ellenére is hiába minden, mert amire vágyom az elérhetetlen? Mi értelme, ha soha nincs igazi előrelépés?

Egész életemben az emberi kapcsolatok körül forogtam, mindig is arra vágytam, hogy megtaláljam a helyem az emberek között, hogy tartozzak valahova, hogy legyen egy saját társaságom, ahol elfogadnak, és valahogy mindig is fókuszban volt, hogy legyen valakim, akivel megoszthatom az életemnek egy szeletét. De igen ritkán találtam fogadtatásra. Csak néhány olyan, röpke időszaka volt az életemnek, amikor úgy érzetem a helyemen vagyok az emberek között.

Mindig hittem benne, hogy csak fejlődnöm kell, tapasztalnom és “teljesíteni a leckéket”, amit az élettől kapok, és idővel majd sikerül elérni azt, amire vágyom. Nos, ha hozott valamit ez a tranzit, akkor az az, hogy már nem hiszek benne. Mindig magam voltam, az emberek mindig könnyedén elillantak mellőlem, sosem jelentettem sokat. Vannak jó időszakok, de annál sokkal általánosabbak a magányosak.

Nem vagyok jól. Nem vagyok rosszul. Valami bizonytalan, illékony egyensúlyban vagyok, akár egy kötéltáncos. De a szorítást legalább már nem érzem, a Szaturnusz már elengedett. De ez nem azt jelenti, hogy a sebek eltűnnek. Csak elfogadtam, hogy ezzel kell élnem. De nagyon gyengének és kiszolgáltatottnak érzem magam. Ott a napfényes Oroszlán aszcendens mögött egy igazi kis elveszett Halak vagyok: csupa érzelem, de sehol egy páncél vagy egy fullánk…

Nem tudom, hova tűnt az erőm. Nem tudom, hova lett a szívósságom. Most csak félek, nehogy történjen valami, nehogy történjen valami, ami kibillent ebből a viszonylagos egyensúlyi állapotból. Félek, mert nem tudom, elbírnám-e… Vagy csak be akarnám fejezni ezt az élet nevű játékot, és mennék oda, ahova az a vizes Chiron vezet…

Tetszett? Oszd meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.