Asztrológiai szimbólumok

asztrológiai szimbólumok

Amikor az ember elkezd foglalkozni az asztrológiával az egyik legelső akadály, amit le kell küzdenie az a sok fura jel, amit használ ez a rendszer. Ha már a születési képlet felépítését átvettük, úgy gondoltam nem árthat, ha a legfontosabb szimbólumokat is összegyűjtöm. 🙂

Az állatövi jegyek szimbólumai ugyan már biztosan ismerősek, de a teljesség kedvéért ők is meghívót kaptak a buliba. 😉

állatövi jegyek

A következő képen a bolygók ábrái kaptak helyet, kezdve a hagyományos “7 bolygós rendszer” tagjaival. Néhány bolygónak több szimbóluma is elterjedt, ezek egymás mellett vannak feltüntetve az adott bolygó neve mellett. A Holdcsomópontok bár nem égitestek, hanem számított pontok, de én még nem láttam olyat, hogy valaki lehagyta volna őket a képletről, így fontosnak tartottam, hogy szerepeljenek a többi szimbólum között. Az utolsó sorban ritkábban használt jelek kaptak helyet, mivel néha az ember ezekbe is belefut, ezért úgy véltem az lesz a legjobb, ha ezeket is feltüntetem.

bolygó stimbólumok

Végül következzenek a fényszögek jelei. Csak a fő fényszögeket szedtem össze, mert ezek a legfontosabbak. Ha valaki jobban nekiáll a tanulmányozásuknak a többit úgyis megismeri, ha meg nem, akkor meg bőven elég lesz ennyi is. 😀

fényszögek jelei


A széria részei:

  1. Bevezetés az asztrológia útvesztőjébe: Általános asztrológiai bevezetés és asztrológiai alapfogalmak áttekintése.
  2. Születési képlet: A Radix vagy más néven születési képlet felépítésének bemutatása.
  3. Horoszkóp Online: Néhány online lehetőség a születési képlet elkészítésére.
  4. Asztrológiai szimbólumok: Az asztrológiában használt szimbólumok gyűjteménye.
  5. Az asztrológia története: Videós áttekintő az asztrológia történelméről.

One thought on “Asztrológiai szimbólumok

Comments are closed.